Rólunk
A Brick egy stockholmi székhelyű startup, amelyet 2019 tavaszán alapítottak azzal a céllal, hogy powerbankokat hozzon azoknak, akik elfelejtettek töltőt vinni magukkal, és csak szeretnék folytatni a napjukat akkor is, ha a telefonjuk haldoklik. Más szóval, hogy a "merül az akksi" a múlté legyen.
A Brick ötletét egy olyan szerencsétlen helyzet szülte, amelyben egy új, mobilappal vezérelt bejárati ajtó, egy lemerült telefon és a hideg éjszaka játszották a főszerepet. Egyesek szerint talán a hagyományos, kulccsal záródó ajtó a megoldás, de miért kezelnénk a tünetet, ha már lassan mindent a mobilunkkal intézünk, és annak lemerülése komplett napokat, éjszakákat tehet pokollá?
A Brick 6 hónap fejlesztést követően 2020 januárjában indult. Természetesen nem gondoljuk, hogy mindenki heti szinten kizárná magát a lakásából, de azt igen, hogy az embereknek feltöltött telefonra van szükségük a nap túléléséhez.
A Brick ma már egész Svédországban elérhető, sőt a világ legkülönbözőbb pontjain is jelen van, immáron Magyarországon is